A sikeres optimalizáció feltételei

weboldal keresőoptimalizálásA sikeres keresőoptimalizálás alapvető feltétele, hogy összhangban, együtt tudjunk működni ügyfelünkkel. Mint ahogy azt már az előzőekben írtuk, számos összetevője van a jól kialakított weboldalnak. Elengedhetettlen, hogy megfelelő információs anyagot kapjunk ügyfelünktől.

Fontos lépések:

Az alábbiakban felsorolt lépések, minden esetben érvényesek. Akkor is, ha már egy működő weblapról van szó, és akkor is, ha egy újat készítünk.

1. Mindenek előtt nagyon forntos, hogy tájékozódjunk a konkurens oldalakról,

melyek hasonló keresőkifejezésekre az első oldalkon szerepelnek. Ez több szempontból is fontos. Az egyik szempont, hogy megnézzünk, milyen összeállítású a weblapjuk, mennyi tartlamat, képet, stb jelenít meg, mert ehhez hasonlóan, minimális szinten Nekünk is legalább ennyi tartalmat meg kell majd jelenítenünk, ha fel akarjuk venni a versenyt!

A másik amit át kell, hogy gondoljunk, vajon az adott témában, az adott keresőkifejezéseket illetően van e weboldalunknak eslélye, hogy a megfelelő pozicióba kerüljön? Akármennyi munkát is fektetünk bele az optimaizációba, ha egy olyan témában szeretnénk előrébb lenni a keresőoldalak találati listáján, amit már 30-40 oldal feldolgozott, az nagyon nehéz. Érdemes mérlegelni, esetleg más keresőkifejezéseket is számba venni.

akciós weblapkészítsé

2. Nagyon fontos átgondolni a lehetséges kulcsszavakat!

Miután kiválasztottunk a megfelelő kulcsszavakat, ennek tudatában kell nekiállnunk a weboldalunk szövegének megírásának, úgy, hogy a lehető legtöbb kulcsszót tartalmazza! Nagyon fontos, hogy a kulcsszavak kiválasztásánál úgy gondolkozzunk, mint ahogy egy "átlag" ember gondolkozik, amikor leül a gépe elé, és keresni kezd egy bizonyos terméket, szolgáltatást. (pl.: szakmailag a "porral oltó tűzoltó készülék" a helyes kifejezés, mégis az emberek 90%-a a keresőkbe a "poroltó"-t vagy a "poroltó tűzoltókészülék"-et fogják beírni!)
Természetesen alapvetően az érdeklődőknek írjuk a tartalmat nem pedig a keresőrobotoknak, így nagyon fontos az átláthatóság, a jól olvashatóság.

3. Ha új, most készülő weblapról beszélünk, akkor nagyon fontos átgondlni a domain nevet.

Egy jól kiválasztott domain név fél siker! Ha, lehetőségünk van rá (szabad domain név), akkor olyan domain nevet válasszunk, ami már eleve tartalmazza azt a kulcsszavat, amire később optimalizálni szeretnénk weboldalunkat.

4. Amennyiben az eddigi feltételek sikeresen megvalósutak, kezdődik a cégünk által elvállalt munka,

ahol a html kódba és egyéb lehetőségeket kihasználva elkezdi weblapja optimalizálását. Meg kell említeni, hogy az elvárt siker nem fog rögtön megjelenni! Az optimalizálásnak is van egy "beérési ideje". Akár 2 hónapnak is el kell telnie ahhoz, hogy az eredményeket láthassunk. Cégünknél éppen ezért, ez az opcionális szolgáltatás úgymond sikerdíjas, ami annyit jelent, hogy ügyfelünknek csak akkor kell fizetnie, ha a szolgáltatás teljesül!

Nagyon fontos megemlítenünk, hogy az optimalizálás, mint munkafolyamat egy folyamatosságot ígényel. Amikor úgymond "késznek" vesszük, vagyis a feladat legnagyobb részét elvégeztük, sem vagyunk teljesen kész. Megfeleő időköznként újra és újra szerkesztésre szorul oldalunk, amennyiben azt szeretnénk, hogy megőrizze pozicióját!

Természetesen érdemes élni minden olyan lehetőséggel, mely segíti weboldalunk pozicióját! Számos lap.hu oldal létezik már, melyekre -a profilunknak megfelelően- érdemes regisztrálnunk oldalunkat.

Kollégáink mindenben állnak rendelkezésére. Szívesen átbeszéljük Önnel, elképzeléseit és annak megvalósítási lehetőségét, menetét.

Keressen Minket egy kötelezettség nélküli, de tartalmas beszélgetésre!